Baba-Pro Hungary Kft. telephelye

6750, Algyő, Téglás utca 132.

Bemutatkozás

Cégünk 1990. óta gyermek triciklik, babakocsik és azok kiegészítői, gyermek lábzsákok, valamint hálózsákok gyártásával foglalkozik. Az utóbbi években tevékenységi körünk bővült különféle bérmunka szolgáltatásokkal is.

A több mint három évtizedes tapasztalatunk lehetővé teszi, hogy megbízható partnerei legyünk több skandináv és számos európai vállalatnak, mind a bérgyártás, mind más minőségi szolgáltatások terén.

Termékfejlesztésünknél és gyártási folyamatainknál elsődleges szempont a környezetbarát, természetes alapanyagok és technológiák felhasználása. A fenntarthatóságra való törekvésünk során kiemelkedően fontosnak tartjuk, hogy elsődlegesen európai vagy helyi forrásokból származó alapanyagokat használjunk. Továbbá célunk, hogy csökkentsük cégünk CO2-kibocsátást, ezzel hozzájárulva egy egészségesebb bolygóhoz.

Cégünk múltja ugyan a babakocsi gyártásban gyökerezik, de tapasztaltunkat kamatoztatni tudtuk más területeken is. Most már olyan termékeket is gyártunk, mint például lótakarók, vízi mentőmellények, babahinták, párnák, paplanok és mozi székek. 

A technológiai fejlesztést is szívünkön viseljük, amit több beruházásunk is bizonyít. Ilyenek például a terület varrógépek, címke felvarró automata, félautomata pehelytöltőgép, meleg és hideg automata daraboló  kellékanyagokhoz, hegesztőrobot rendszer, csőhajlítógép és még számos egyéb beruházás. Ezek a technológiai eszközök hatékonyabbá tették a termelési folyamatainkat, lehetővé téve, hogy nagyobb pontossággal és sebességgel állítsunk elő magas minőségű termékeket.

Külön érdemes megemlíteni azt a beruházást, amelynek révén teljesen automatizáltuk szabászati folyamatainkat. Ez a lépés forradalmasította működésünket, lehetővé téve a szabásminták digitalizálását, felfektetési rajzok automatikus létrehozását, és teljes automatizált terítését és szabását. Az eredmény pontosabb munkavégzés, lerövidült előkészítési idők és a teljes termelési kapacitás jelentős növekedése.

Folyamatosan törekszünk a gépparkunk modernizálására, így biztosítva az egyre magasabb minőségi színvonalat, valamint a kapacitásaink bővítését. Cégünk igyekszik az Ipar 4.0 forradalom élenjárója lenni. Beruházásainkkal jelentősen csökkenteni tudtuk a gyártási időt, illetve nagyban növeltük a hatékonyságot is.

A modern technológia és a szakértelem találkozása

Bérmunka szabászat

A teljesen automatizált szabászati szolgáltatás

Szabászgép: Morgan Tecnica Next 2 – 50

A Morgan Tecnica Next 2 – 50, egy olyan multifunkciós szabászgép amely szinte minden szabászati igényt kielégíti, a ruhaipartól a bútoriparon át az autóiparig.

A legújabb digitális technológiák által vezérelt funkciók garantálják a gyors szabást, a konstans minőséget és a megbízhatóságot. Segítségével jelentősen növelni tudtuk a szabászati kapacitásainkat és fokoztuk a termelékenységünket.

Terítőgép: Morgan Tecnica Twist 100

A Morgan Tecnica Twist 100 mérföldekkel lerövidítette a terítési időt, a manuális terítéshez képest. Automata terítőgépünk és automata szabászgépünk tökéletes kooperációban dolgozva segítik a gyártási folyamatainkat. 

Szabásminta digitalizáló szoftver: Morgan Tecnica Visual

A régi, kézzel rajzolt szabásmintáinkat digitalizálással a szabászati rendszerünk számára olvashatóvá tehetjük.  A korábban jelentős helyet elfoglaló szabásmintákat akár egy pendrive-on, DXF-fájlként tárolhatjuk.

Szabásminta készítő szoftver: Morgan Tecnica Pattern Design

Szoftverünkkel digitalizált szabásmintákat javíthatunk, pontosíthatunk valamint a beszúrások és becsípések helyét is itt adhatjuk meg.

Terítékrajz készítő szoftver: Morgan Tecnica Best Nest 

Lényegében a szoftver felfekteti a kiszabni kívánt alkatrészeket és megkeresi a legoptimálisabb, legkevesebb anyagfelhasználással járó felfektetési sorrendet, figyelembe véve a szálirányt és a megadott paramétereket. Ezek az adatok kerülnek továbbításra a szabászgép számára.

Hiszünk abban, hogy automatizált szabászati rendszerünkkkel és szakértelmünkkel hozzájárulhatunk projektjei sikeréhez.

Bérmunka varrodai szolgáltatások

Precizitás és termelékenység

Az évtizedek során felhalmozott tapasztalatunknak és szakértelmünknek köszönhetően képesek vagyunk kielégíteni a legkülönfélébb varrodai igényeket. 

Könnyű- és nehézipari varrógépeink mellett, számos különleges gyártási igényt kielégítő speciális géppel is rendelkezünk.

Jelenleg 12 munkatársunk dolgozik varrodánkban.

Automata címkefelvarró

Hímzőgép

Hideg-meleg daraboló kellékanyagokhoz

Pehely töltés (toll és poliészter)

Félautomata toll és poliészter töltőgép
 
Pehely töltőgépünk, egy rendkívül hatékony és elengedhetetlen eszköz a párnák, lábzsákok és hálózsákok gyártásában. Két állásos töltőberendezéssel rendelkezik, a hatékony és gyors eredmények érdekében.
 
Gépünk magában foglal egy precíz adagoló rendszert, amely pontosan szabályozza a toll vagy szintetikus töltőanyag mennyiségét.
 
Emellett a gép rendelkezik tisztító és karbantartó funkciókkal is, amelyek segítenek megelőzni a problémákat és biztosítják a hosszú élettartamot.

Hegesztés 

Hegesztőrobot-rendszer: Yaskawa ArcSystem 6000
 
Az elmúlt évek egyik jelentős beruházásával, egy automata hegesztőrobot beszerzésével, megsokszoroztuk termelékenységünket, gyártási folyamatainkban minimalizáltuk a potenciális hibalehetőségeket. Robotrendszerünk rendkívüli hatékonysággal dolgozza fel kis-, közepes- vagy nagy méretű alkatrészeit. Az automata ívhegesztés garantálja a lehető legjobb minőséget.

Kollegáink mélyreható szakmai ismeretekkel rendelkeznek, gyártási folyamataink kiforrottak, igényeihez alkalmazkodva, rugalmasan állunk a megrendelések teljesítéséhez.

Lehetőség van hosszútávú együttműködésre, de természetesen alkalmi megrendeléseket, kisebb volumenben egyaránt teljesíteni tudunk.

Fémmegmunkálás

Hosszú évek tapasztalatával rendelkezünk, gépparkunkban kiemelkedő szerepet játszanak az excenterprések és csőhajlító gépek.

Az excenterprések nagy nyomóerőt és precíziót kínálnak, amelyek révén széleskörű megmunkálási feladatokat hajthatunk végre, beleértve a darabolást, a hajlítást, a lyukasztást és a formázást is.

Ezek a gépek pontosan ismételhető eredményeket tesznek lehetővé, ami kritikus fontosságú az ipari termelésben.

A csőhajlítógépeink ideálisak csőalkatrészek és egyéb fémprofilok gyártásához és nagyfokú testreszabásához.

Szakértő csapatunk elkötelezett a minőség iránt, és gondoskodik arról, hogy minden megmunkált alkatrész a lehető legmagasabb minőségbeli követelményeknek megfelelő legyen.

Legyen szó sorozatgyártásról vagy egyedi projektekről, a fémmegmunkálás terén vállalatunk képes megfelelni az Ön igényeinek.

Segítünk Önnek projektjeit sikerre vinni!

Partnereink

Pályázatok

Vállalati komplex infokommunikációs fejlesztések a PEAS Vállalatirányítási Rendszer bevezetésével a Baba-Pro Hungary Kft.-nél.

Küldjön nekünk üzenetet, egyeztessünk a közös munkáról!

6 + 2 =

© Minden jog fenntartva.

Baba-Pro Hungary Kft. 2023.

Baba-Pro Hungary Kft. telephelye

6750, Algyő, Téglás utca 132.

Bemutatkozás

Cégünk 1990. óta gyermek triciklik, babakocsik és azok kiegészítői, gyermek lábzsákok, valamint hálózsákok gyártásával foglalkozik. Az utóbbi években tevékenységi körünk bővült különféle bérmunka szolgáltatásokkal is.

A több mint három évtizedes tapasztalatunk lehetővé teszi, hogy megbízható partnerei legyünk több skandináv és számos európai vállalatnak, mind a bérgyártás, mind más minőségi szolgáltatások terén.

Termékfejlesztésünknél és gyártási folyamatainknál elsődleges szempont a környezetbarát, természetes alapanyagok és technológiák felhasználása. A fenntarthatóságra való törekvésünk során kiemelkedően fontosnak tartjuk, hogy elsődlegesen európai vagy helyi forrásokból származó alapanyagokat használjunk. Továbbá célunk, hogy csökkentsük cégünk CO2-kibocsátást, ezzel hozzájárulva egy egészségesebb bolygóhoz.

Cégünk múltja ugyan a babakocsi gyártásban gyökerezik, de tapasztaltunkat kamatoztatni tudtuk más területeken is. Most már olyan termékeket is gyártunk, mint például lótakarók, vízi mentőmellények, babahinták, párnák, paplanok és mozi székek. 

A technológiai fejlesztést is szívünkön viseljük, amit több beruházásunk is bizonyít. Ilyenek például a terület varrógépek, címke felvarró automata, félautomata pehelytöltőgép, meleg és hideg automata daraboló  kellékanyagokhoz, hegesztőrobot rendszer, csőhajlítógép és még számos egyéb beruházás. Ezek a csúcstechnológiai eszközök hatékonyabbá tették a termelési folyamatainkat, lehetővé téve, hogy nagyobb pontossággal és sebességgel állítsunk elő magas minőségű termékeket.

Külön érdemes megemlíteni azt a beruházást, amelynek révén teljesen automatizáltuk szabászati folyamatainkat. Automata szabászgépünk előtt most már egy automata terítőgép is helyet kapott üzemünkben.

Folyamatosan törekszünk a gépparkunk modernizálására, így biztosítva az egyre magasabb minőségi színvonalat, valamint a kapacitásaink bővítését. Cégünk igyekszik az Ipar 4.0 forradalom élenjárója lenni. Beruházásainkkal jelentősen csökkenteni tudtuk a gyártási időt, illetve nagyban növeltük a hatékonyságot is.

A modern technológia és a szakértelem találkozása

Bérmunka szabászat

A teljesen automatizált szabászati szolgáltatás

Szabászgép: Morgan Tecnica Next 2 – 50

A Morgan Tecnica Next 2 – 50, egy olyan multifunkciós szabászgép amely szinte minden szabászati gyártási igényt kielégíti, a ruhaipartól a bútoriparon át az autóiparig.

A legújabb digitális technológiák által vezérelt funkciók garantálják a gyors szabást, a legjobb minőséget és megbízhatóságot. Segítségével jelentősen növelni tudjuk a szabászati kapacitást és fokozhatjuk a termelékenységet.

Terítőgép: Morgan Tecnica Twist 100

Automata szabászgépünk és automata terítőgépünk tökéletes kooperációban dolgozva segítik a gyártási folyamatainkat. A Morgan Tecnica Twist 100 mérföldekkel lerövidítette a terítési időt, a manuális terítéshez képest.

Szabásminta digitalizáló szoftver: Morgan Tecnica Visual

A régi, kézzel rajzolt szabásmintáinkat digitalizálással a szabászati rendszerünk számára olvashatóvá tehetjük. 

A korábban jelentős helyet elfoglaló szabásmintákat akár egy pendrive-on, DXF-fájlként tárolhatjuk.

Szabásminta készítő szoftver: Morgan Tecnica Pattern Design

Szoftverünkkel digitalizált szabásmintákat javíthatunk, automata szabászatra optimalizálhatjuk azokat, valamint a beszúrások és becsípések helyét is itt adhatjuk meg.

Terítékrajz készítő szoftver: Morgan Tecnica Best Nest

Lényegében a szoftver felfekteti a kiszabni kívánt alkatrészeket és megkeresi a legoptimálisabb, legkevesebb anyagfelhasználással járó felfektetési sorrendet, figyelembe véve a szálirányt és a megadott paramétereket.

Hiszünk abban, hogy automatizált szabászati rendszerünkkkel és szakértelmünkkel hozzájárulhatunk projektjei sikeréhez.

Bérmunka varrodai szolgáltatások

Precizitás és termelékenység

Örömmel mutatjuk be vállalatunk bérmunka varrodai szolgáltatásait, melyek a kiváló minőség, rugalmasság és precizitás jegyében szolgálják ügyfeleinket.

Az évtizedek során felhalmozott tapasztalatunknak és szakértelmünknek köszönhetően képesek vagyunk kielégíteni a legkülönfélébb varrodai igényeket. 

Könnyű- és nehézipari varrógépeink mellett, számos különleges gyártási igényt kielégítő speciális géppel is rendelkezünk.

Jelenleg 12 kiváló szakértelemmel rendelkező munkatársunk dolgozik varrodánkban.

Pehely töltés (toll vagy poliészter)

Félautomata toll és poliészter töltőgép
Pehely töltőgépünk, egy rendkívül hatékony és elengedhetetlen eszköz a párnák, lábzsákok és hálózsákok gyártásában. Két állásos töltőberendezés, a hatékony és gyors eredmények érdekében.
 
Gépünk magában foglal egy precíz adagoló rendszert, amely pontosan szabályozza a toll vagy szintetikus töltőanyag mennyiségét.
 
Emellett a gép rendelkezik tisztító és karbantartó funkciókkal is, amelyek segítenek megelőzni a problémákat és biztosítják a hosszú élettartamot.

Hegesztés 

Hegesztőrobot-rendszer: Yaskawa ArcSystem 6000
Az elmúlt évek egyik jelentős beruházásával, egy automata hegesztőrobot beszerzésével, gyártási folyamatainkban minimalizáltuk a potenciális hibalehetőségeket.

Robotrendszerünk rendkívüli termelékenységgel és hatékonysággal dolgozza fel kis-, közepes- vagy nagy méretű alkatrészeit

Az automata ívhegesztés garantálja a konzisztens minőséget, valamint nagyban növeli a termelékenységet. 

Kollegáink mélyreható szakmai ismeretekkel rendelkeznek, gyártási folyamataink kiforrottak, igényeihez alkalmazkodva, rugalmasan állunk a megrendelések teljesítéséhez.

Lehetőség van hosszútávú együttműködésre, de természetesen alkalmi megrendeléseket, kisebb volumenben egyaránt teljesíteni tudunk.

Gépünk magában foglal egy precíz adagoló rendszert, amely pontosan szabályozza a toll vagy szintetikus töltőanyag mennyiségét. Emellett a gép rendelkezik tisztító és karbantartó funkciókkal is, amelyek segítenek megelőzni a problémákat és biztosítják a hosszú élettartamot.

Fémmegmunkálás

Hosszú évek tapasztalatával rendelkezünk, gépparkunkban amelyben kiemelkedő szerepet játszanak az excenterprések és csőhajlító gépek.

Az excenterprések nagy nyomóerőt és precíziót kínálnak, amelyek révén széles körű megmunkálási feladatokat hajthatunk végre, beleértve a darabolást, a hajlítást, a lyukasztást és a formázást is.

Ezek a gépek pontosan ismételhető eredményeket tesznek lehetővé, ami kritikus fontosságú az ipari termelésben.

A csőhajlítógépeink ideálisak csőalkatrészek és egyéb fémprofilok gyártásához és széleskörű testreszabásához.

Szakértő csapatunk elkötelezett a minőség iránt, és gondoskodik arról, hogy minden megmunkált alkatrész a legmagasabb szabványoknak megfelelő legyen.

15 + 4 =

© Minden jog fenntartva.

Baba-Pro Hungary Kft. 2023.